REMNYIK SNDOR: NEM NYUGSZUNK BELE
Tli szl a targallyakat fjja; Mint az Isten gre tartott ujja, Mint megcsfolt, kikacagott lom: llunk egyedl a nagy vilgon.
Elvettk, s most vle nagyra vannak, Trtt vres kardjt a magyarnak, De mg minden np a srjt ssa: Van szava, hogy vilgg kiltsa.
Csak mi, csak mi ne verjk kebelnk, Csak mi, csak mi emeljk fel fejnk, Tiporhatjk szztiszta igazunk, Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!
De hirdessk guzsbakttt kzzel, Sebes ajkkal, lzad vrrel, Idzve menny-pokol hatalmait, Hogy bke nincs, hogy bke nincsen itt!
Keznk, br nem pihen a kardvason, A szveinkben nem lesz nyugalom, Jhetnek jv szzadok, s megint Csak "Recrudescunt" rgi sebeink!
E sebek s e fjdalom rk, Ettl vonaglik minden magyar rg, Ettl vrez, ki majd nyomunkba hg, Ettl nem gygyulnak az unokk!
Ttra-erdk ettl zgnak-bgnak, Ettl reszket leke minden zugnak, Puha szvek kv ettl vlnak, Kemny kvek l szvknt fjnak.
Amg lnk, ettl fjunk, gnk, Srban ettl nem lesz pihensnk, Ettl szorul a keznk klbe, Ettl sr a gyermek anyalbe.
Feny madr, behavazott fkon, Szraz haraszt, tli pusztasgon, A folyk, fk, a fvek szelleme, Minden svt: mi nem nyugszunk bele!
Most Lomnic ormn rakjunk nagy tzet, Versailles-ig lobogjon az zenet, Hogy megroppant br karunk ereje: Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!
1918.december 16.
|