Magyarnak lenni

Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?

Magasba vágyva, tengni egyre- lent;

Mosolyogva, mint a méla őszi táj,

Nem panaszolni senkinek, mi fáj;

Borongni mindig, mint a nagy hegyek,

Mert egyre gyászlik bennünk valami:

Sokszádados bú, melyet nem lehet

Sem eltitkolni, sem bevallani.

Magányban élni, ahol kusza árnyak

Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak,

S szálaiból a fájó képzeletnek

Feketefényű fátylat szövögetnek

És bút és gyászt és sejtést egybeszőve

Ráterítik titkos jövendőre...

Rabmódra húzni idegen igát,

Álmodva rólad: büszke, messzi cél,

S meg-megpihenve a múlt emlékinél,

Kergetni téged: csalfa délibáb!...

Csalódni mindig, soha célt nem érve,

S ha szívünkbe már apadoz a hit:

Rátakargatni sorsunk száz sebére

Önámításunk koldusrongyait…

- Én népem! múltba, vagy jövőbe nézz:

Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!..

De túl minden bún, minden szenvedésen,

Önérzetünket nem feledve mégsem,

Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,

Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!

Magyarnak lenni: nagy, s szent akarat,

Mely itt reszket a Kárpátok alatt:

Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:

Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;

Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,

Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,

Féltőn borulni minden magyar rögre,

S hozzátapadni örökkön-örökre!...

                                         Sajó Sándor